Községek Magyarországon
fejlec

Bárdudvarnok község

Adatok

Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Kadarkúti kistérség
Lakosság: 1209 fő
Terület: 48.56 km2
Népsűrűség: 24,9 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 82

Fekvése

  • Bárdudvarnok Kaposvártól alig tíz kilométerre délnyugati irányban a belső-somogyi dombok egyik legszebb részén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben, illetve annak határán terül el. A település és környéke Somogy egyik legnagyobb közigazgatási területe, hiszen több négyzetkilométeren szétszóródó tizenhat településrész tartozik ide, mely országosan is egyedülálló.

Története

  • Bárd neve először a székesfehérvári káptalan birtokaként szerepelt először az emlékiratokban 1229-ben. 1268-ban a királyi udvarnokoknak volt itt földterületük. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint plébániája is volt már ekkortájt. A XV. században a Mérey, majd a Perneszi család birtoka volt, 1536-ban a székesfehérvári őrkanonok, 1550-ben Dersffy Farkas birtokolta. Saját körpecsétet az 1910-es évektől használtak az elöljárók. A község három részre tagolódott: Bárdra, Szerászlóra és Kaposszentbenedekre. A részek először 1851-ben egyesültek, a Bárdudvarnok elnevezést 1908-tól használják. Szerászlót első alkalommal 1411-ben említették iratok, ekkor az Illyemindszenti család tulajdona volt. Később önállósult, s községbíró dolgozott itt. Szentbenedeket 1421-ben adományozta Zsigmond király a Gereczi családnak, 1492-ben az őseik által alapított bencés prépostság kegyúri jogát is megkapták. A községhez tartozott Kaposdada: a jeruzsálemi Szent János lovagrend itteni rendházáról 1244-ből vannak oklevelek.

Látnivalók

  • A dadai településrészen található a Jeruzsálemi Szent János lovagrend emlékére állított máltai kereszt, valamint Kaposszentbenedekhez tartozó Baráthegyen Szent Benedek tölgyfaszobra. Mindenekelőtt a millenniumi év emlékére a bárdudvarnoki önkormányzat állította. Kaposszentbenedeken találjuk a Szent Benedek rendi monostort, melyet 1994-ben szenteltek fel. A Szenna felé vezető műúton találjuk a Peterke-völgyét, ahol tavat és üdülőövezetet alakítottak ki. Kadarkút felé van Bárdibükk,, ahol idegenforgalmi látványosságként terül a látogató elé a Gosztonyi kastály, impozáns parkjával. Vele szemben a Gosztonyi kúria az üveghutával, amelyben évek óta nemzetközileg elismert alkotótelepként funkciónál. Kadarkút irányában továbbhaladva hamarosan elérjük Zsippót, majd Lipótfát és Bányát, ahol egy üdülőfalu épült. A látogatóknak felüdülést pedig a Panoráma panzió nyújt.
  • Bárdudvarnok térségének domborzatára a szelíd dombok és lankás völgyek váltakozása jellemző. Erdőségben gazdag a terület. A gyönyörű táj, a természetes és mesterséges tavak, tiszta vizű patakok ideális környezeti adottságokkal bírnak a felüdülésre vágyóknak. A terület vonzerejét növeli a Kaposmérőtől Barcs felé haladók számára a Csákberekben kialakított íjászpálya, valamint a kaposdadai dombokon elterülő arborétum, különleges fenyőfajtákkal és délszaki növényritkaságokkal.

Nevezetességei

  • Goszthony-kúria

Következő községek

Barlahida | Bárna | Barnag | Bársonyos | Basal | Baskó | Báta | Bátaapáti | Bátaszék | Baté | Bátmonostor | Bátonyterenye | Bátor | Bátorliget | Battonya | Bátya | Batyk | Bázakerettye | Bazsi | Béb | Becsehely | Becske | Becskeháza | Becsvölgye | Bedegkér | Bedő | Bejcgyertyános | Békás | Bekecs | Békés | Békéscsaba | Békéssámson | Békésszentandrás | Bekölce | Bélapátfalva | Bélavár | Belecska | Beleg | Belezna

További községek

Nagykarácsony | Abaliget | Beleg | Sóly | Berekfürdő | Orfalu | Teresztenye | Pomáz | Tápióbicske | Bonnya | Biri | Rábapordány | Keszeg | Petőfiszállás | Farád | Kustánszeg | Magyaralmás | Recsk | Egyházasharaszti | Bucsu | Borsosberény | Táplánszentkereszt | Fényeslitke | Böhönye | Magyarszombatfa | Berekböszörmény | Feked | Bakonya | Kővágótöttös | Sóstófalva | Aranyosapáti | Szamosújlak | Palotás | Pácsony | Palkonya | Ináncs | Nyíradony | Molnári | Tótszentmárton | Kisbárapáti | Kondoros | Ziliz | Iván | Magyaregregy | Tállya | Dunaharaszti | Somogysárd | Boda | Ricse | Mecsekpölöske